Get Adobe Flash player

Villeneuve: Vettel ragyogni fog idén

Az 1997-es világbajnok szerint Sebastian Vettel nagy éve lehet a 2017-es szezon. A kanadai ex-pilóta szerint az idei autókat egyenesen a német ferraris versenyzőnek tervezték.
 

Új, gyorsabb autók és szélesebb gumik. Ez fogja jellemezni az idei évet. Sebastian Vettel korábban elmondta, idén is harcban szeretne lenni a világbajnoki címért. A Williams egykori pilótája nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a német valóban jól fog szerepelni a 2017-es F1-es évadban.

„Sebastian vezetési stílusa tökéletesen illik az új autókhoz” – kezdte nyilatkozatát Villeneuve.  A kanadai pilóta a következővel indokolta Vettel lehetséges előnyét: „Nem csak ez az egy ok. Ő az egyetlen, aki eddig a legtöbb kilométert futotta az új gumikon. Ez nagy előny, különösen a szezon elején.”

Villeneuve szerint az idei év más lesz, mint a többi: „Végre vége van azoknak a napoknak, amikor egy tricikliből egyenesen át lehetett pattanni egy Formula-1-es autóba. Ezekhez a versenygépekhez férfiak kellenek, nem pedig gyerekek.”

 

 

 

Ilyen lesz az új Ferrari, cápauszonyt is kap

Az olasz La Gazzetta az eddig összegyűjtött információi alapján grafikát készített a Ferrari 2017-es autójáról.

 

Ha ez csak egy grafika, akkor miért kell figyelni rá? Azért, mert az elmúlt években is készített hasonlókat a lap, és azok nagyon hasonlítottak a végleges autóra. Jó az informátor…

Érdekes részlet, hogy a lap szerint a motorborítás egy cápauszonyra hasonlító nyúlványban végződik majd. Új orrot is kap az autó, amelynek a motorjával is sokat dolgoztak a mérnökök.

Hamarosan kiderül, tényleg ilyen lett-e az autó.

 

A 2017-es Ferrari átment a törésteszteken!

Az olaszok hivatalosan is megerősítették, hogy a 2017-es Scuderia teljesítette a kötelező törésteszteket. Egy nagy akadályon vannak túl ezzel.

 

A Ferrari idén is hatalmas elvárásokkal vág neki a Forma-1-es szezonnak, ahogy ezt már megszokhattuk az olaszoktól. Bár már nem mernek a bajnoki címről álmodozni, mindenképp az élen akarnak harcolni.

A festésen is változtatnak kicsit, ugyanis visszatérnek a "szerencsét hozó" teljesen vörös megjelenéshez. A hírek szerint forradalmi megoldásokon dolgoznak a háttérben, hogy kihasználják a nagy 2017-es szabálymódosításokat.

A Ferrari a Motorsport.com tudomása szerint egy szélesebb orral vág neki az évnek, mint a Haas, akik már pár hete átmentek a törésteszteken. A Scuderia egyébként teljesen időben van, hiszen a teszteken minden simán ment. Állítólag pár hete a kasztni tesztjei már megvannak, de az orr-részt az FIA csak most hagyta jóvá. 

Most hogy megvannak a töréstesztek, fellélegezhetnek, és tovább dolgozhatnak, hogy február 24-én bemutassák a 2017-es gépet.

A név körüli vita továbbra sem tisztázódott, és bár a tegnapi hírek szerint a Ferrari Jules Bianchi után kódjelezte a 2017-es autót, ezt egyelőre visszavonták.  

Majd február 27-én hivatalosan is megkezdődnek a téli tesztek Barcelonában.

 

 

Koncepciórajzon a 2017-es Ferrari

Íme egy újabb koncepciórajz a hamarosan bemutatkozó 2017-es F1 Ferrariról, mely drasztikus átalakuláson mehet keresztül.

Kicsivel több, mint 1 hónap múlva bemutatkoznak az idei királykategóriás versenygépek. A közönség a szokásosnál is jobban várja ezeket az autókat, hiszen azok egy teljesen új aerodinamikai csomagot kapnak, melyek a Pirelli széles abroncsaival lesznek felszerelve.

A 2017-es Ferrari neve egyelőre nem ismert, de azt már tudni, hogy február 24-én mutatkozik be a nagyközönség előtt, akárcsak az új McLaren-Honda. Könnyen lehet, hogy ez lesz Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel utolsó autója Maranellóban, mivel a finn és a német világbajnok szerződése is lejár a bajnokság végén, és különböző okok miatt benne van a pakliban, hogy 2018-tól már nem fognak a maranellóiaknak versenyezni. 

 

Ilyen lesz a 2017-es Ferrari?

„Vörös és dögös” – hirdeti az olasz Autosprint magazin legújabb számának címlapján, melyen a Ferrari elképzelt 2017-es autója mosolyog ránk.

 

Az olaszok az eddig hallott információk, valamint a 2017-es szabályváltozások alapján próbálták megrajzolni, milyen lehet Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen idei versenygépe. A lap grafikái szerint, az egyelőre csak a 668-as kódnéven futó autón több, a Mercedestől már jól ismert megoldás lesz látható
 

A németek mintájára lerövidíthetik például az orrkúpot, továbbá átvehetik az általuk már 2016-ban sikerrel használt hidraulikus felfüggesztésrendszert is, melynek kapcsán tervezőjük, Simone Resta levélben kérte az FIA-t arra, mit tekint legálisnak és mit nem.

A rajzokon az új szabályok eredménye is jól látható: a szélesebb, laposabb, döntött véglapokkal ellátott hátsó szárny előtt a várhatóan többek által is használt cápauszony tűnhet fel a motorborításon, miközben az első szárny deltaformát vesz fel. Ezekhez társulnak a Pirelli szélesebb abroncsai, melyek valóban harmonikusabb külsőt kölcsönöznek az autónak.

De az Autosprint szerint a motorborítás alatt is lesznek komolyabb változások. Úgy tudják, nemcsak a belső égésű motorjukat alakítják át újra, de a Mercedes által használt módszert követve elválasztják egymástól a turbinát és a kompresszort is.

Kíváncsian várjuk, jóslatuk mennyire bizonyul hitelesnek. A Ferrari bemutatójára február 24-én kerül sor a csapat olaszországi bázisán.

Kimi olyat mondott, hogy leesel a székről

A Forma-1 hivatalos oldala ezúttal Kimi Räikkönennel készítette el azt az interjút, amelyben a megkérdezett pilóták mindenből csak egyet választhatnak. A Ferrari finn pilótájának volt néhány meglepő válasza, de van egy, amit nem fogsz elhinni.  

 

Ha csak egyfajta ételt ehetnél a hátralévő életedben, mit választanál?

 
Räikkönen: Lazac? Az nagyon skandináv…
 
Ha csak egyfajta pizzát választhatnál, melyik lenne az?
 
Räikkönen: Tonhalas – maradjunk a halaknál!
 
Ha csak egy választásod lenne, hová utaznál szabadságra?
 
Räikkönen: Haza. Kinek van szüksége nyaralóhelyekre?
 
Ha csak egyetlen versenypályát választhatnál?
 
Räikkönen: Azt hiszem, Spa lenne az.
 
Ha csak egyetlen utcai autód lehetne?
 
Räikkönen: Természetesen egy Ferrari. Bármilyen Ferrari…
 
Ha csak egy versenyautót választhatnál? 
 
Räikkönen: Egy Ferrarit – azt, amelyikkel világbajnok lettem.
 
Ha csak egy színt viselhetnél?
 
Räikkönen: A fekete lenne az.
 
Ha csak egyféle sportágat űzhetnél?
 
Räikkönen: Motokrosszoznék.
 
Ha csak egyetlen dalt hallgathatnál?
 
Räikkönen: Ez a hangulatomtól függ, szóval bármelyiket! (nevet) Vagy inkább hallgatom a rádiót. Látjátok, nem vagyok túl bonyolult, ha a zenéről van szó. Inkább a véletlenre bízom.
 
Ha egyetlen italt kellene választanod, amit ihatsz?
 
Räikkönen: A vizet választanám.
 
Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel (Fotó: xpbimages.com)
Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel (Fotó: xpbimages.com)
 
 
Ha csak egy könyvet olvashatnál? 
 
Räikkönen: Nem szoktam olvasni.
 
Ha egyetlen várost kellene választanod, ahol élsz?
 
Räikkönen: A nyári helyem! Van neve is, de inkább nem mondok többet, csak annyit, hogy Finnországban van.
 
Ha csak egyetlen filmet nézhetnél meg?
 
Räikkönen: Nincs különösebb kedvencem.
 
Ha választhatnál egy embert, akivel együtt kellene élned, ki volna az?
 
Räikkönen: A családom. Nem tudok egy embert választani.
 
Ha választhatnál egy csapattársat, ki lenne az?
 
Räikkönen: Azt, akivel most versenyzem (Sebastian Vettel).
 
Melyik gyümölcsöt választanád?
 
Räikkönen: A banánt.
 
És melyik zöldséget?
 
Räikkönen: A sárgarépát.
 
Ha választanod kellene egy közlekedési eszközt?
 
Räikkönen: Az autót! Mi mást?
 
Melyik F1-es kanyart választanád?
 
Räikkönen: A Eau Rouge-t.
 
Ha választanod kéne egy életkort?
 
Räikkönen: Bármelyik! Eddig tökéletesen elégedett vagyok az életemmel.
 
Ha választhatnál egy F1-es korszakot, amelyben versenyezhetnél?
 
Räikkönen: Az 1970-es éveket mondanám.
 
Ha csak egy énekest/együttest hallgathatnál?
 
Räikkönen: Amikor fiatal voltam a Guns N’ Roses lett volna az, de ez már elég rég volt.
 
Ha csak egyetlenegy eszközzel edzhetnél?
 
Räikkönen: Ha tehetném, mindig motokrossz-edzéseket csinálnék.
 
Ha választhatnál valamit, amit gyűjthetnél?
 
Räikkönen: Semmit sem gyűjtök. Az unalmas.
 
Ha csak egyféle lábbelit viselhetnél?
 
Räikkönen: Cipőt vennék! (nevet)
 
Milyen csokit vagy édességet választanál nassoláshoz?
 
Räikkönen: Finn cukorkát.
 
Melyik lenne az egyetlen emlék, amit mindenképpen megtartanál a versenyzői karrieredből?
 
Räikkönen: Amikor megnyertem a világbajnokságot.
 
Ha választanod kellene egy másik motorsportot, amit figyelsz?
 
Räikkönen: Nem követek túl sokat, de a kedvencem a motokrossz. Ez most meglepő volt?
 
Ha csak egy emberrel randizhatnál, ki lenne az?
 
Räikkönen: Emiatt nem kell aggódnom!

 

 

 

 

 

Vettelnek kedvezhetnek az új abroncsok

A feje tetejére állíthatják a mezőnyt a 2017-es szabályváltozások, egészen pontosan az idei szezonra tervezett abroncsok – így vélekedik Anthony Davidson, aki szerint például Sebastian Vettel tündökölhet az előttünk álló idényben.

A következő szezonra jelentősen megváltoznak a száguldó cirkusz technikai szabályai, az első abroncsok például az eddigi 245 mm helyett 305 mm szélesek lesznek, míg a hátsó gumik 325-ről 405 mm-esre „nőnek”.Ezen változások miatt jóval nagyobb lesz majd a mechanikai tapadás, és mivel a nagyobb szárnyakkal a leszorítóerőt is megnövelik, a köridők akár 5 másodpercet is javulhatnak idén.

„Az új autók 4-5 másodperccel gyorsabbak lesznek, és ebből 2,5 másodperc lesz köszönhető a gumiknak” – mondta a Pirelli főnöke, Marco Tronchetti Provera a Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva.

A Sky Sports F1 televízió szakértője, a volt F1-es versenyző, Anthony Davidson azt mondja, az új autók teljesen más vezetési stílust követelnek majd meg, ez pedig a feje tetejére állíthat majd mindent a királykategóriában.

„Azt gondolom, idén egy kicsit összekeveredik majd a mezőny. Az autókat ugyanis annyira más lesz majd vezetni, hogy teljesen mást követelnek majd a versenyzőktől” – fogalmazott Davidson.

„Vegyük például Sergio Pérezt, aki arról ismert, hogy nagyon jól tud vigyázni a gumikra, miközben az autó hajlamos csúszkálni, és egy hosszú, csúszós etapon is sokáig életben tudja tartani őket. Ez a 2017-es idényben eltűnhet.”

„Az egész versenyen támaszkodni lehet majd a gumikra, nem kell figyelembe venni a gumikopást, illetve azt, hogy az autó csúszkál ide-oda. Sokkal inkább az erő lesz a korlátozó tényező a tapadás helyett. Minden a feje tetejére állhat.”

Davidson szerint míg Pérezt hátrányosan érinthetik a változások, addig Sebastian Vettel például szárnyalhat.

„Előfordulhat, hogy például Sebastian Vettel – aki 2011-ben tündökölt – rálép a gázra, még mielőtt elérné a kanyarok csúcspontját. A szélesebb hátsó gumik és a jóval nagyobb leszorítóerő ugyanis extra tapadást biztosít. Egy olyan versenyző, mint ő, még jobb köridőkre lehet képes, mint eddig.” 

 

Ma 48 éves Michael Schumacher!

Ma 48 éves a Forma-1 valaha volt legsikeresebb versenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

A legendás versenyző 1969. január 3-án született a németországi Hürth-Hermülheimben.Formaautós pályafutását 1989-ben kezdte, amikor rajthoz állt a német Forma-3-ban. A Forma-1-ben 1991-ben debütált a Jordan színeiben, amikor rajthoz állt a Belga Nagydíjon. A következő versenyen már a Benetton autóját vezette, 1 évvel később, Spa-Francorchamps-ban pedig megszerezte első futamgyőzelmét is a királykategóriában.

A Benetton csapatával 1994-ben és 1995-ben világbajnoki címet szerzett, majd új kihívásokat keresve a Ferrarihoz szerződött. Több évnyi sikertelenség után az ezredfordulón jött a nagy áttörés: az olasz istállóval 2000-ben megnyerte az egyéni világbajnoki címet, melyet sorozatban további 4 vb-elsőség követett.

A hétszeres világbajnok a 2006-os idény közben jelentette be, hogy az adott év végén befejezi F1-es pályafutását. Végül 2010-ben, a Mercedes színeiben visszatért a Forma-1-be, és az itt eltöltött időszak alatt egy dobogós eredményt szerzett.

Schumacher 2013. december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet, sérüléseiből pedig azóta is lábadozik.

Forma-1-es pályafutása alatt a német 7 világbajnoki címet, 91 futamgyőzelmet, 165 dobogós eredményt és 68 rajtelsőséget szerzett. 

 


Kereső
Belépés
Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.011 mp